Nézzünk szét Ayutthayán

Az egykori város romjai alkotják ma az Ayutthaya történelmi emlékparkot, amit nemzetközileg is UNESCO-s világörökségi helyszínként tartanak számon. A várost pár kilométerrel keletebbre alapították újra, és sokan a „Kelet Velencéje"-ként emlegetik.

Ayutthaya, a thaiok második fővárosa egykor egy milliós nagyváros volt, fényes és gazdag. Európa fővárosaival vetekedő. Aztán az örök ellenség, a burmaiak pusztították el (a thaiok és burmaiak úgy vannak itt, mint Európában a németek és franciák – egy évezreden át háborúztak egymással). De ezt csak a könyvekből, feliratokból tudjuk, a romok, amiket látunk, időtlenek számunkra, lehetnek száz vagy ezer évesek. Mégis lenyűgözőek. A pusztulásukban is fenséges pagodák, Buddha-szobrok, templomok, a paloták romjai erről az ismeretlen, furcsa történelemről mesélnek. Gazdag királyokról, bölcs szerzetesekről, csatákról és végül vereségekről szólnak. Aztán persze megtudjuk, hogy a legrégibb emlékek nagyjából a mi Nagy Lajos királyunkkal egyidősek, Ayutthaya bukása pedig Mária Terézia uralkodásának idejére tehető.

Érdekességként említjük meg hogy itt forgatták a Mortal Combat mozifilm változatának egyes jeleneteit.

Infóvonal

+36 1 322 0032
+36 70 469-9890

Nyitva tartás

H-P:10:00 - 18:00
SZ-V:ZÁRVA

A travelorigo.com munkatársai több mint 10 év online utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók kéréseit!

A travelorigo.com weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre utazási szerződés! Az utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási díj előlegének megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Travelorigo Hungary Kft. illetve utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján! A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Travelorigo Hungary Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében! Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!