Kínai luxusszálloda szovjet hadihajóból

A Kiev névre hallgató anyahajó a nyolcvanas években a szovjet haditengerészet büszkesége volt, de azt a kínai állam 1996-ban megvásárolta az oroszoktól. A hajó méretei nem elhanyagolhatók, hiszen az 273 méter hosszú és több mint 50 méter széles. (A hajónak egyébként közel kétezer fő volt a legénysége, hatótávolsága pedig 42.000 tonna teljes terhelés mellett 25.000 km volt. Fedélzetén harminckét repülőgépet és 20 helikoptert hordozott.)

Az egykori hadi gépezetre a luxushotel érdekében nem kevesebb, mint 15 millió dollárt költött Kína, épp ezért nem lepődhetünk meg azon, hogy a kínaiak a hajó teljes belsejét szétszedték: az egykori szűk kabinokat tágas szobákká alakították, ennek bizonyítéka, hogy jelenleg az elnöki lakosztály kereken 400 négyzetméteres. Az elképesztő luxust kínáló hajó egyébként 148 szobával, két elnöki lakosztállyal, három vip szobával és 137 standard szobával várja a vendégeket.

A vendégeknek persze a kulináris élvezetekről sem kell lemondaniuk, hiszen a parancsnoki hídon létesült étteremben orosz ételekkel várják őket.

A Kijev Tiencsin kikötőjében található, s a tervek szerint végleg ott is marad majd.

Infóvonal

+36 1 322 0032
+36 70 469-9890

Nyitva tartás

H-P:10:00 - 18:00
SZ-V:ZÁRVA

A travelorigo.com munkatársai több mint 10 év online utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók kéréseit!

A travelorigo.com weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre utazási szerződés! Az utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási díj előlegének megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Travelorigo Hungary Kft. illetve utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján! A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Travelorigo Hungary Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében! Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!