Találatok szűrése (3)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Lista nézet Táblázatos nézet

Több mint 70 különböző nagyságú tavat rejt a Dachstein-hegység, a Holt-hegység (Totes Gebirge) és a Pokol-hegység (Höllen Gebirge) közöt elterülő régió, amelyből Felső-Ausztria, Salzburg és Stájerország is magáénak mondhat egy-egy szeletet. Mindegyik tónak megvan a maga egyedi sajátossága és mindegyik alkalmas a fürdésre is. Az Irrsee – egy akár 27 fokot is elérő láptó – és a 26 fokos vizű Mondsee számítanak a vidék legmelegebb tavainak. A szomszédos Attersee a Salzkammergut legnagyobb tava (46 km²), amelyet az itt uralkodó úgynevezett „rózsaszél” következtében a vitorlázók egyik legkedveltebb tavaként tartanak számon. 191 méteres mélységével a tartomány legmélyebb tava a Traunstein (1691 m) lábánál fekvő Traunsee, amelynek már a rómaiak is a „Boldog tó” („lacus felix”) nevet adták.

Nem kevésbé impozáns látványt nyújt a Holt-hegység lábánál elterülő Grundlsee. Keleti-partjától gyalogosan 15 perc alatt érhető el a Toplitzsee, amelyben állítólag a második világháború végén a nemzetiszocialisták több tonna aranyat rejtettek el. A Wolfgangsee a „Weißen Rössl” („Fehér ló”) című operettben, illetve jó néhány tévéfilmben került megörökítésre. Az Altaussee-i tavaknál a korai XX. században költők, festők és zenészek élvezték nyári pihenésüket, sőt az osztrák és német nemesség már a XIX. század közepén is szívesen választotta nyári rezidenciájaként a Salzkammergut vidékét, amiről a környéken számos villa és vadászkastély tanúskodik. Jó példa erre Bad Ischl, ahol még a mai napig érezhető az egykori Dunai Monarchia hangulata.

Hallstatti-tó hírnevét Hallstatt városának köszönheti. Egyrészről a település régi – a hegyek és tópart közé szorított – a XV-XVI. századból származó házai kölcsönöznek a helynek különleges hangulatot, másrészt pedig a vidék régészeti leletei és a világ legrégebbi sóbányája (bányászat már i. e. 1200 óta) tették híressé a környéket. A vidék mindenkit magával ragadó vonzereje, valamint annak ipar- és kultúrtörténeti jelentősége ösztönözték az Unescot 1997-ben arra, hogy a Hallstatt-Dachstein-Salzkammergut régiót felvegyék a Világörökség kincsei közé.

 

 

Forrás: austria.info

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Gosaukamm
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Salzkammerguti tavaki desztinációk

Traunsee Unterach Altmünster

Infóvonal

+36 1 322 0032
+36 70 469-9890

Nyitva tartás

H-P:10:00 - 18:00
SZ-V:ZÁRVA

A travelorigo.com munkatársai több mint 10 év online utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók kéréseit!

A travelorigo.com weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre utazási szerződés! Az utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási díj előlegének megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Travelorigo Hungary Kft. illetve utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján! A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Travelorigo Hungary Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében! Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!