Találatok szűrése (1)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Lista nézet Táblázatos nézet

Ankara (régiesen Angora) 1923 óta Törökország fővárosa; valamint második legnagyobb városa Isztambul után. Népessége 4 466 756 fő (2007), tengerszint feletti magassága átlagosan 850 m. A város egyben Ankara tartomány székhelye is. Itt székel a parlament, és a fontosabb minisztériumok, nagykövetségek is Ankarában találhatóak, a város Yenişehir negyedében. Ankarában nyugszik monumentális mauzóleumában, az Anıtkabirban Mustafa Kemal Atatürk, a köztársaság alapítója. A város egészen a köztársaság alapításáig jelentéktelen kisváros volt, azután kezdett rohamosan fejlődni, hogy Atatürk fővárossá tette, mivel a város sokkal jobban védhető helyen fekszik, mint Isztambul. Ankara ma Törökország egyik legnagyobb egyetemi városa is egyben.

Anıtkabir

Anıtkabir egy mauzóleum, amelyben Musztafa Kemal Atatürk, a török függetlenségi háború vezéralakja, a Török Köztársaság alapítója és egyben első elnöke nyugszik. Anıtkabir Ankara Anıttepe negyedében található. A mauzóleumot prof. Emin Onat és asst. prof. Orhan Arda építette; terveiket 45 nemzetközi ajánlat közül választotta ki a kormány 1941-ben. A pályázat kiírása szerint egy "monumentális mauzóleumot" kellett építeni Atatürk emlékének.
A mauzóleumban nyugszik Atatürk harcostársa İsmet İnönü is, az ország második köztársasági elnöke, akit 1973-ban helyeztek itt örök nyugalomra. Sírja az Atatürk mauzóleummal szemben fekszik, az Ünnepségek terének ellenkező oldalán.

Estergon Kalesi

Az Estergon Kalesi Esztergom várának hasonmása és kulturális központ Ankara északi kerületében. Neve magyarul azt jelenti: Esztergom vára. Az egymillió lakosú Keciören városrészben 2005 májusában adták át a kulturális központot, ami az egyik legfontosabb presztízsberuházásnak számított.
Az ankarai Estergon Kalesi építése hat évig tartott, és átszámítva több milliárd forintba került. Az ötemeletes, éttermeknek és bazársornak egyaránt otthont adó építménynél a Dunát egy mesterséges tó szimbolizálja, de kialakítottak egy közel 700 méter hosszú vízesést is. A hatalmas népünnepéllyel övezett megnyitón részt vett Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnök, valamint kabinetjének több tagja, illetve Esztergom város is képviseltette magát. A tervek szerint a turisztikai látványosságnak szánt kulturális központban alakítják majd ki a török nyelvű világ tárgyi emlékeit gyűjtő új Etnográfiai Múzeumot. Szó van arról is, hogy itt állítsák ki az esztergomi vár egykori török zászlóját is. A Japánban restaurált hat négyzetméteres lobogót nemrégiben mutatták be a nyilvánosságnak Isztambulban. A miniszterelnök, valamint Keciören polgármestere, Turgut Altinok egyaránt azt hangsúlyozták, hogy Törökország büszkén és tisztelettel tekint vissza történelmére, így a Magyarországhoz fűződő különleges viszonyra is. Az esztergomi vár különleges szerepet tölt be a török köztudatban és kultúrában.
Estergon Kalesi címmel egy hajdanán janicsárindulóként használt, de ma is népszerű virágének született az esztergomi várról.

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Ankara
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)
  • JAN
  • FEBR
  • MÁRC
  • ÁPR
  • MÁJ
  • JÚN
  • JÚL
  • AUG
  • SZEPT
  • OKT
  • NOV
  • DEC
  • 11°
  • 17°
  • 22°
  • 26°
  • 30°
  • 29°
  • 25°
  • 19°
  • 12°
  • -2°
  • -2°
  • -
  • 12°
  • 16°
  • 15°
  • 11°
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Infóvonal

+36 1 322 0032
+36 70 469-9890

Nyitva tartás

H-P:10:00 - 18:00
SZ-V:ZÁRVA

A travelorigo.com munkatársai több mint 10 év online utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók kéréseit!

A travelorigo.com weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre utazási szerződés! Az utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási díj előlegének megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Travelorigo Hungary Kft. illetve utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján! A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Travelorigo Hungary Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében! Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!