Találatok szűrése (0)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Lista nézet Táblázatos nézet

Bevezetés
Andorra Európa ötödik legkisebb állama, 71 ezer lakossal, akik közül mindössze 12 ezer fő a valóban andorrai. Ez nem is meglepő annak fényében, hogy az andorrai állampolgárság elnyeréséhez 20 év folyamatos helyben tartózkodás, illetve egy andorrai ős felmutatása szükséges. Az aprócska ország a Pireneusok festői szépségű hegyláncai között fekszik. Rendkívül népszerű turista célpont, amely a gyönyörű tájnak, a kiváló közbiztonságnak, és az alacsony árszínvonalnak köszönhető. A sí -, kaland -, kultúr -, és bevásárló turizmusra épülő idegenforgalom az ország gazdaságának húzóágazata, a törpeállamot évente több, mint 10 millió turista keresi fel. Andorra nem tagja az EU-nak, helyzete azonban nagyon speciális, mert bizonyos területeken az EU-tagokhoz hasonló jogok illetik meg.

Időjárás
Andorra viszonylag magasan fekszik a tengerszint felett, emiatt a nyarak hűvösek, a telek pedig hosszúak, zordak és hóban gazdagok.

Közlekedés
Andorrának nincs légi járata, sem vasútja, közlekedése főleg a buszjáratokra épül. Repülővel valamelyik közeli nagyvárosig juthatunk, onnan pedig autóval vagy busszal közelíthetjük meg az völgyben fekvő országot. Ha vasúttal érkezünk, akkor a legközelebbi spanyol (Barcelona) vagy francia (Ax-les-Thermes, Hospitalet) vasútállomásokat célozzuk meg. Onnan rendszeres, menetrendszerű autóbusz-összeköttetés van. Autóval Spanyolország és Franciaország felől is beléphetünk az országba. Az utak jó minőségűek, gondosan karbantartottak, legalábbis amelyek a népszerű síparadicsomokhoz vezetnek.

Egészségügy
Kötelezően előírt védőoltások nincsenek, az egészségügyi ellátás Európai színvonalú.

Ünnepek

  • Január 1.: újév
  • Január 6.: Három Királyok
  • Március 14.: Alkotmány napja
  • Nagyhét, illetve Húsvét hétfő
  • Május 1.: a munka napja
  • Pünkösd hétfő
  • Augusztus 15.: Mária mennybemenetele
  • Szeptember 8.: Meritxell boldogasszony ünnepe (Andorra védőszentje)
  • November 1.: Minden szentek
  • December 8.: Szeplőtelen fogantatás
  • December 25.: Karácsony
  • December 26.: Szent István

Közbiztonság
Andorra rendkívül biztonságos ország, bűnözés gyakorlatilag nem létezik.

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Andorra la Vella
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)
  • JAN
  • FEBR
  • MÁRC
  • ÁPR
  • MÁJ
  • JÚN
  • JÚL
  • AUG
  • SZEPT
  • OKT
  • NOV
  • DEC
  • 14°
  • 18°
  • 17°
  • 15°
  • -6°
  • -7°
  • -6°
  • -4°
  • -
  • -4°
  • -6°
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Andorrai utazás

Hasznos címek, telefonszámok
Panna Mária kórház Meritxellben (Ntra. Sra. de Meritxell): 871000
Tűzoltó és mentő szolgálat: 118
Rendőrség rendkívüli események: 110
Rendőrség: 872000
Elsősegély: 116
Hegyimentők: 112
Információ a közutakról: 111
Időjárás előrejelzés: katalán 848851; spanyol 848852; francia 848853
Vöröskereszt: 825225

Az ország területén nem működik magyar külképviselet.

Infóvonal

+36 1 322 0032
+36 70 469-9890

Nyitva tartás

H-P:10:00 - 18:00
SZ-V:ZÁRVA

A travelorigo.com munkatársai több mint 10 év online utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók kéréseit!

A travelorigo.com weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek. A jelentkezés elküldésével nem jön létre utazási szerződés! Az utazási szerződés a jelentkezésre küldött visszaigazolás alapján, a visszaigazolásban írásban rögzített feltételek szerint az utazási díj előlegének megfizetése és a kért dokumentumok aláírt példányainak visszajuttatása után, a szabad helyek függvényében jön létre a Travelorigo Hungary Kft. illetve utazásszervező partnereinek utazási feltételei és utazási szerződései alapján! A honlapon szereplő helyesírási hibákért, az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a Travelorigo Hungary Kft. által írásban visszaigazolt árak, árajánlatok tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében! Ön, mint felhasználó elfogadta és értelmezte ezen felhívást, bárminemű megrendelés vagy ajánlatkérés leadásánál.

Iratkozz fel Te is
hírlevelünkre!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!